Tisztelt Látogató!

Ezen a helyen a Tiszapüspöki Községi Könyvtár

A kreatív ipar és az azzal kapcsolatos kompetenciafejlesztés bevezetése Tiszapüspöki lakosainak a körébe a Községi Könyvtár által című pályázat honlapja található.

A kreatív ipar és az azzal kapcsolatos kompetenciafejlesztés bevezetése Tiszapüspöki lakosainak a körébe a Községi Könyvtár által.

(TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0026) című pályázatával a Tiszapüspöki Községi Könyvtár

22 446 526 Ft

támogatást nyert, pályázati programjának megvalósítására. A projekt keretében 5 új szakkör indult Tiszapüspökiben. A programok 2012 novemberétől, 2014 augusztusáig tartanak. Az összesen több mint 600 óra szakköri foglalkozás alatt, fotó, film, kosárfonás, fazekasság és a szövés alapismereteit sajátíthatja el, 35-40 helyi általános iskolai tanuló. A projekt részét képezik ezenkívül szakmai kirándulások, nyári táborok, kiállítások, konferenciák és a pályaválasztást segítő hálózatépítés. A foglalkozásokat délutánonként tartják a szakemberek a könyvtár épületében. A projekt zárása után 2019-ig biztosítja a pályázat az eszközöket az érdeklődők számára, igény szerint tanfolyamokat is szervezünk. A jelentkezők számától, az esetleges további pályázati forrásoktól, támogatóktól függően tudjuk megállapítani a képzések díját, a szakkörökre 10 év fölött bárki jelentkezhet.

Az előző években elkészült produktumok ezen az oldalon tekinthetők meg:

kreativ.tiszapuspoki-konyvtar.hu